2010. január 23., szombat

Ananászos fordított torta


Tegnap este készítettem, Kaldeneker György receptje alapján.

Hozzávalók:

A sütemény tetejére: 1 db körszeletes ananászkonzerv, 3 evőkanál barnacukor, 10 dkg vaj, 10 dkg szeletelt mandula, 10 szem cseresznye. A tésztához: 25 dkg vaj, 25 dkg barnacukor, 4 db tojás, 20 dkg liszt, 1 csomag sütőpor, 1 csipetnyi só, 2 evőkanál rum.

Elkészítés:

A sütemény tetejének elkészítéséhez tegyük a 10 dekányi vajat egy keverőtálba, adjuk hozzá a 3 evőkanálnyi barnacukrot, majd elektromos habverővel keverjük habossá.

Ezt a vajas-cukros keveréket kenjük egy 20 centiméter átmérőjű kerek sütőforma aljára. Szórjuk rá a szeletelt mandulát, majd helyezzük el sorban a lecsepegtetett ananászszeleteket. A körszeletek közepébe tegyünk egy-egy szem cseresznyét.

A tésztához szintén tegyük egy keverőtálba a szoba-hőmérsékletű vajat, adjuk hozzá a barnacukrot, sót, majd habverővel keverjük könnyű habossá. Egyenként üssük bele a tojásokat, dolgozzuk jól el, majd csorgassuk bele a rumot is. Sütőpor és liszt keverékét kanalazzuk bele, majd keverjük simára. Ezt a tésztát kanalazzuk az ananász tetejére, evőkanállal simítsuk egyenletesre, majd előmelegített sütőben 150-160 fokon süssük körülbelül 45-50 percig.

Amikor elkészült, tegyünk a tetejére egy nagy tányért, vagy egy tálcát, majd konyharuhával megfogva fordítsuk fejre. Várjunk vele egy kicsit, majd vegyük le róla a sütőformát. A megsült ananász fog a süteményünk tetején aranylóan csillogni.

Tegyünk a sütőedény aljába sütőpapírt, így könnyebben ki tudjuk majd borítani.

Én 24 cm-es tortaformába sütöttem, 160 fokon 55 percig. Még 40 perc után is úgy tűnt hogy csak ananászos rántotta lesz, a végén aztán mégis csak jól átsült. Sajnos egyáltalán nem látszik a körszeletes ananász, pedig nagyon guszta volt amikor egymás mellé pakolgattam. A lényeg azonban az, hogy nagyon finom lett, sőt még ma reggel is isteni volt.




3 megjegyzés:

  1. Nagyon jól néz ki, és az ananászköröket majd odaképzelem!!:)Szeretem én is az ilyen fordított tortákat sütni.

    VálaszTörlés
  2. O.K.:) Nekem ez volt az első fordított tortám, de biztosan lesz hamarosan követője.

    VálaszTörlés
  3. En Karacsonykor sutottem egy itteni recept alapjan, de nagyon kemeny lett.
    Ki fogom probalni ez szerint. Nagyon jol nez ki! Koszi a receptet!

    VálaszTörlés